Menü iOS APP Android APP
HU EN

Szervezeti felépítés

Szatmári Péter

Szatmári Péter mb. rektor fõiskolai tanár

Az emberiség eddigi története, ahogyan ismerjük, nem más, mint az emberiség egyre nagyobb és nagyobb összefogásra való törekvése. Ez az egység különböző eszközökkel valósul meg, és nem csak azokat szolgálja, akik ezért dolgoznak, hanem még azokat is, akik ellene vannak. Mindenkinek megvan a saját nyomasztó terhe, hibái, senki sem lehet meg mások segítsége nélkül. Ezért is kell segítenünk egymást vigasztalással, tanáccsal és kölcsönös figyelmeztetéssel. (Lev Tolsztoj)

Schottner Krisztina

Schottner Krisztina rektorhelyettes fõiskolai docens

Szerényi Ádám

Szerényi Ádám gazdasági főigazgató

Bakonyi László

Bakonyi László főtitkár

Aki mindent megold!

Szüts Zoltán

Szüts Zoltán főiskolai tanár, rektori megbízott

A hamisság mindenképp önzésből fakad, sorsa is szükségszerűen véges. Vele szemben az igazság csak ideiglenesen veszíthet, sorsa viszont szükségszerűen torkollik a végtelenbe. Az igazság ezért sose lehet türelmetlen vagy támadó, és sose irányulhat senki ellen. Tartalmára hogyan is cáfolhatna rá természete? Győzelme a szelídekre vár, és a türelmesekre. (Pilinszky János: A hamis tanúságról)

Hárskuti János

Hárskuti János gazdaságtudományi tanszékcsoport-vezető tanszékvezető, főiskolai docens

Mit tanulhatsz nálunk?

Magánpilóta Jogosítvány (PPL)

Jelentkezési határidő: Szeptember 7-ig.!

Tovább
Egyéb képzések

IT-készségek fejlesztése

(E-00725/2014/D007)

Tovább
Engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések

Projektmenedzsment ismeretek

(E-00725/2014/D008)

Tovább
Engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések

Közösségszervezés alapszak

Új képzés az Egyetem kínálatában!

Tovább

Álláskeresési technikák

(E-00725/2014/D002)

Tovább
Engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések

Sikeres ügyfélkezelési technikák

(E-00725/2014/D003)

Tovább
Engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések

Vezetői kompetenciák fejlesztése

(E-00725/2014/D005)

Tovább
Engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések

Konfliktus és stressz-kezelési készségfejlesztés

(E-00725/2014/D006)

Tovább
Engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések

Konfliktus és stressz-kezelés

(E-00725/2014/D001)

Tovább
Engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések

54 812 03 Turisztikai szervező, értékesítő

(E-00725/2014/A002)

Tovább
OKJ-s képzések

55 343 01 Biztosítási tanácsadó

(E-00725/2014/A001)

Tovább
OKJ-s képzések

Vállalkozási ismeretek

(E-00725/2014/D004)

Tovább
Engedélyszámmal rendelkező (kompetenciafejlesztő) képzések

34 762 01 Szociális gondozó és ápoló

E-000725/2014/A004

Tovább
OKJ-s képzések

Emberi erőforrások alapszak

A szak mindenképp elindul!

Tovább
Duális képzés Emelt szintű érettségi nélkül

Gazdálkodási és menedzsment alapszak

A szak mindenképp elindul!

Tovább
Duális képzés Emelt szintű érettségi nélkül

Gazdaságinformatikus alapszak

PILÓTAKÉPZÉS első lépcsőfoka a ZSKE-n

Tovább
Duális képzés Emelt szintű érettségi nélkül

52 341 02 Ingatlanközvetítő

(E-00725/2014/A003)

Tovább
OKJ-s képzések

Kommunikáció- és médiatudomány mesterszak

Az igazi kommunikációs szakemberek képzése a profi...

Tovább

Nemzetközi gazdálkodás alapszak

A szak mindenképp elindul!

Tovább
Duális képzés Emelt szintű érettségi nélkül

Nemzetközi tanulmányok mesterszak

Határtalan lehetőségek a munkaerőpiacon.

Tovább

Pénzügy és számvitel alapszak

A kalkulálható sikerekért!

Tovább
Duális képzés Emelt szintű érettségi nélkül

Politikatudományok alapszak

Érts, láss, tudj és diktálj!

Tovább

Politikatudomány mesterszak

Okleveles politológus

Tovább

Szociológia alapszak

Elemzésekkel a társadalom fejlődéséért.

Tovább

Gazdaságinformatikus felsőoktatási szakképzés

A szak mindenképp elindul!

Tovább
Emelt szintű érettségi nélkül

Pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzés

A szak mindenképp elindul!

Tovább
Emelt szintű érettségi nélkül
1 / 30
80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

Feliratkozás a Zsigmond hírlevélre

Képzések

Rólunk

Szervezeti felépítés

Tudományos élet

Kiadványok

Hallgatói közösségek

Erasmus

DPR

Hírek

Események

Média

Kapcsolat

Közhasznúságú információk

Ügyintézés