Menü iOS APP Android APP
HU EN
2017.05.03.

BÉT Kochmeister pályázat - 1.100.000 forint pénzjutalommal

A Budapesti Értéktőzsde a Kochmeister-díj 2017 keretében két kategóriában pályázatot hirdet a magyarországi gazdasági, pénzügyi képzést folytató egyetemek és főiskolák hallgatói számára.

A pályázatra várjuk minden 35 év alatti nappali, esti és levelező tagozatos egyetemista, főiskolás, PhD hallgató, illetve másoddiplomás hallgató munkáját, továbbá a 2016/2017 tanévben végzett frissdiplomás pályamunkáját is. A pályázatra külföldi egyetemen, főiskolai képzésben résztvevők is jelentkezhetnek.

A pályázat célja, hogy anyagi támogatással segítse a tőkepiac egészségesen fenntartható, hosszú távú fejlődését szem előtt tartó hallgatók tanulmányát. A díj olyan tehetséges fiatalokat kíván jutalmazni, akik előre meghatározott, a tőzsdével, tőkepiaccal, a pénzügyi öngondoskodás témájával kapcsolatos témakörökben a legjobb tanulmány(oka)t készítik el.

A BÉT a pályázat nyertesei (továbbiakban: Pályázók) számára egyszeri pénzbeli támogatást, ösztöndíjat nyújt. A pénzbeli támogatás adóvonzatát a BÉT viseli.

I. KATEGÓRIA

A BÉT által javasolt 9, illetve az előzetesen egyeztetett témakörök valamelyikére benyújtott pályázat.

1. A BÉT által előzetesen jóváhagyott téma

2. A tőkepiacok szereplőinek érdekrendszerei közötti összefüggések

3. Árjegyzői rendszerek a modern tőzsdék részvénypiacain

4. Az ETF-ekben rejlő lehetőségek

5. Az EU szabályozás megújításának eddigi és várható hatásai

6. Tőzsdén jegyzett alacsony forgalmú papírok kezelése

7. KKV-k tőkepiaci finanszírozása

8. Milyen egy ideális tőzsdeaspiráns cég, hogyan határozzák meg az egyes tőzsdék a tőzsdei bevezetések kritériumrendszerét

9. A tőzsdei cégek folyamatos ellenőrzésének gyakorlati kérdései, nehézségei, az egyes országokban alkalmazott megoldásai

10. A kommunikáció szerepe a tőkepiacokon

II. KATEGÓRIA

Részvényelemzés készítése a BÉT egyik Prémium kategóriás, nem blue chip részvény (BÉT blue chip részvényei: MOL, OTP, RICHTER, MTELEKOM) kibocsátójáról

1. Részvényelemezés készítése a BÉT egyik Prémium kategóriás, nem blue chip részvény kibocsátójáról

  • A pályázatra való jelentkezés határideje (a kidolgozni tervezett téma megjelölésével): 2017. június 2.

A pályázatra való jelentkezés módja: a Budapesti Értéktőzsde honlapjáról letölthető pályázati adatlapot, valamint az adatkezelési hozzájárulást kitöltve és aláírva, beszkennelve elektronikusan Cservék Judit e-mail címére lehet eljuttatni, cservekj@bse.hu.

Az e-mail tárgya a következő legyen: „BÉT Kochmeister-díj 2017”

  • A dolgozatok benyújtásának határideje: 2017. június 30. (péntek) 23:59 óra.

A pályázat részleteiről bővebben a BÉT oldalán tájékozódhatnak.

(Nem adhatnak be pályázatot a Budapesti Értéktőzsdével munkaviszonyban álló személyek és ezek hozzátartozói.)

2017.07.26 | Kultúra

Gratuláció – felvételi 2017

Gratulálunk minden felvételt nyert jelentkezőnknek! Tovább

2017.07.15 | Kultúra

Diplomaátadók és elismerések

A nyári diplomaátadók alkalmával kihirdetésre kerültek az „Év oktatója” cím nyertesei, továbbá a Szenátus által adományozott Zsigmond bronz díjak is átadásra kerültek a rektori oklevelekkel egyetemben. Tovább

2017.07.06 | Kultúra

Nyári nyitvatartási rend

Érvényes: 2017. július 6 - augusztus 20. között. Tovább

2017.06.24 | Kultúra

Igényfelmérő kérdőív ZSKE (gólya)tábor kapcsán

Igényfelmérő kérdőív leendő és aktív hallgatóink részére ZSKE közösségfejlesztő (gólya)tábor kapcsán, ahol nappali és levelező tagozatos hallgatók ismerkedhetnek a szemeszter kezdése előtt. Tovább

2017.06.23 | Oktatás

Személyes tanácsadás és konzultációs napok

Támogatás és segítségnyújtás a sikeres felvételi érdekében. Tovább

2017.06.21 | Kultúra

Pályázati felhívás: Tudományos kutatási tevékenység támogatására alternatív vitarendezés területén

A Magyar Nemzeti Bank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (a továbbiakban: Kiíró) az alábbi pályázatot hirdeti meg az alternatív vitarendezés tárgykörébe tartozó tudományos kutatási tevékenység támogatására egyetemi hallgatók és 35 éven aluli fiatal pályakezdők részére. Tovább

Vissza a hírekhez
80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

Feliratkozás a Zsigmond hírlevélre

Képzések

Rólunk

Szervezeti felépítés

Tudományos élet

Kiadványok

Hallgatói közösségek

Erasmus

DPR

Hírek

Események

Média

Kapcsolat

Közhasznúságú információk

Ügyintézés