Menü iOS APP Android APP
HU EN

Hallgatói közösségek

Feladatkörök

ÚJ: Technikus | Rendezvényszervezés | Újságírás | Fotózás-videózás

Rendezvényszervezés-events:

A Hallgatói Csapat feladatai közé tartozik a rendezvények szervezése, előkészítése és kivitelezése. A munkatársak testközelből sajátíthatják el a szakma fortélyait, ezzel rutint szerezve a munkavégzéshez, s egyúttal fontos sorokat tölthetnek meg az önéletrajzukban is.

Újságírói-szerkesztői:

A Hallgatói Csapat tagjai betekintést nyerhetnek a szerkesztői, lapkiadói munkakörbe is, hiszen a Pálya magazin hasábjain mindig lesz hely az írásaiknak. A kreativitás és a jó írói véna elengedhetetlen e feladatkörhöz! Felemelő élmény, amikor a több ezres példányszámban közreadott magazinban saját írásainkat, gondolatainkat láthatjuk viszont! Természetesen ehhez is – mint minden munkához – segítséget kapnak a csapattagok a több éves tapasztalattal rendelkező kollegáktól.

Fotózás-videózás:

A Hallgatói Csapat szintén fontos tagjai azok, akik a fotózás, videózás terén szeretnének tevékenykedni. A pillanat megörökítése mindösszesen egy századmásodperc, ugyanakkor a kép által nyújtott élmény örökre szól! Éleslátás, jó szem, rátermettség, remek fényképezőgép – ezek lehetnek a siker zálogai.
 

Első körben nem is kell mást tenni, mint fényképes önéletrajzot küldeni a tevékenységi kör (rendezvényes, újságíró, fotós/videós – több) megjelölésével a hcs@uni-zsigmond.hu címre.

ÚJ: technikusi munkálatok:

Az Egyetem oktatástechnikai részlegének támogatása, munkájának elősegítése a zavartalan számítástechnikai support érdekében.

  • Első körös feladatok: a tantermi és rendezvényes technika előkészítése, üzemeltetése, karbantartása (számítógépek állapotának / frissítéseknek ellenőrzése, rendszerindítás, mikrofonok előkészítése)
  • Időszakok: hétköznap és / vagy hétvégén - természetesen igazodva az órarendhez és az egyéb tanulmányi kötelezettségekhez, egyeztetés alapján
  • Távlati lehetőségek: belső képzés, állásajánlat

A technikus munkálatokat ellátó hallgatókkal szerződést kötünk, illetve a munkába állással párhuzamosan felkészítjük a rendszerek kezelésére. A munkát - különösen az elején - az Egyetem munkatársaival, informatikai vezetőivel együtt végzi a hallgató. 
Ez kiváló lehetőség azoknak, akik (később) informatikai, rendszerkezelői, rendezvénytechnikai feladatkörökben szeretnének elhelyezkedni.

Kérdésekkel, kérésekkel bátran forduljatok a PR- és Marketing Centrumhoz!

80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

Feliratkozás a Zsigmond hírlevélre

Képzések

Rólunk

Szervezeti felépítés

Tudományos élet

Kiadványok

Hallgatói közösségek

Erasmus

DPR

Hírek

Események

Média

Kapcsolat

Közhasznúságú információk

Ügyintézés