Menü iOS APP Android APP
HU EN

Egyetemi tanévnyitó

2017. szeptember 8, péntek, 15:00 óra
ZsKE, D épület, Európa

Meghívó

Tisztelettel meghívjuk minden nappali és levelező tagozatos hallgatónkat, oktatóinkat és munkatársainkat továbbá partnereinket a Zsigmond Király Egyetem 2017-2018-as tanévnyitó ünnepségére.

Az ünnepi beszédet díszvendégünk, Dr. Palkovics László, oktatásért felelős államtitkár mondja.

A beszédet követő esküvel lesznek az első éves hallgatók is teljes jogú egyetemi polgárok.

Az – egy éve egyetemi státusszal rendelkező – képzőhely stratégiájában foglaltak szerint minden oktató és dolgozó elkötelezetten a tudományok szolgálatában végzi tevékenységét. Elhivatottak vagyunk aziránt, hogy ne csak a frissdiplomásoknak, de a több év(tized)es munkaviszonnyal rendelkezőknek is hasznos, azonnal alkalmazható tudást adjunk át. Ennek birtokában az aktív és végzett hallgatóink sikeresebbek szakmai és magánéletükben egyaránt, illetve jelentős szerepet vállalunk a profit és non-profit piac modernizációs fejlesztésében is.
 

A tanévnyitó tervezett programja:

  • Dr. Szatmári Péter (rektor) köszöntőbeszéde
  • Dr. Palkovics László (oktatásért felelős államtitkár) évnyitó beszéde
  • Hallgatói fogadalomtétel
  • Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj átadása

2017. szeptember 8-án, pénteken 15 órától szeretettel várjuk tanévnyitó ünnepségünkön a Zsigmond Király Egyetem „D” épület Európa termében! (Cím: 1039 Budapest, Kelta utca 2.).

Megjelenésére feltétlen számítunk!

Üdvözlettel:
 

Vissza az eseményekhez
80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

Feliratkozás a Zsigmond hírlevélre

Képzések

Rólunk

Szervezeti felépítés

Tudományos élet

Kiadványok

Hallgatói közösségek

Erasmus

DPR

Hírek

Események

Média

Kapcsolat

Közhasznúságú információk

Ügyintézés